Zánkai élménytábor Őszi ottalvós kirándulás Zánkán

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiírt Erzsébet Napközis- keretein belül jelentkeztünk ottalvós kirándulásokon való részvételre.

A kirándulás Zánkán valósult meg 40 fő gyermek részvételével, 2021.09.06. – 2021.09.08 időszakban. A zánkai táborhely festői környezetben, a Káli-medencében, Tihany és Badacsony között helyezkedik el.

A kirándulás során, változatos programokon vehettek részt a gyerekek, melyekben csapatépítő, élménypedagógiai foglalkozások, tudományos ismeretterjesztő és földrajzi ismereteket bővítő előadások is szerepeltek. Cél volt az iskolában szerzett ismeretek élménypedagógiai eszközökkel történő elmélyítése.

A minőségi, élményalapú tábor célja, hogy az Alapítvány által szervezett táborokban résztvevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel térjenek haza. Kiemelt cél, hogy a Magyarország területén élő hátrányos helyzetű tanulók közösségei is hozzájussanak az Alapítvány táboroztatási szolgáltatásaihoz.