Kortárs Versmondó Verseny 2021

Kortárs Versmondó Verseny

2021-ben kilencedik alkalommal szervezték meg a Kortárs Versmondó Verseny Kárpát – medencei döntőjét, a versszerető gyerekek fesztiválját – online formában, amelyhez intézményünk alsós munkaközössége is csatlakozott.

A szervezők célja nem változott, hiszen a Kárpát- medencében a magyar nyelv, valamint a páratlanul gazdag kortárs magyar költészet, a tiszta érzelmek és gondolatok tolmácsolásáért, megértéséért, illetve megérzéséért kívánnak tenni évről évre.

Szeretnék, hogy a vers emberhez közelibbé váljon, a költészet – mint a magyar nyelv éltetője – társadalmi rangját visszakaphassa.

A „főszereplő”, Gáti István verseit mondta el az a 454 gyermek, aki a megmérettetésre jelentkezett. A zsűri arany, ezüst, bronz minősítéssel jutalmazta a versenyzőket, akik ajándékként egy- egy szép könyvvel is gazdagodtak.

Kedves Kollégák! Köszönjük a felkészítést!

Kedves Diákok! Köszönjük az élményt, szeretettel gratulálunk mindenkinek!

Eredményeink:

Költő: GÁTI ISTVÁN

2. o. Felkészítő pedagógus: Varga Angéla

1.Csernák Lilien   –  Tesónap     Bronz fokozat

2.Lengyel Árpád Levente – Apu nyakában    Ezüst fokozat

3.Révész Titanilla    –  Tök Magda férjhez megy  Ezüst fokozat

4.Sánta Boglárka – Tesónap   Bronz fokozat

5.Szilágyi Bence   – Ott ül a felhőn nagymama  Arany fokozat

3. o. Felkészítő pedagógus: Gulyásné Fekete Ildikó Ilona

1.Bóka Brigitta – Megismerni a tököt  Bronz fokozat

2.Sütő Hanna Bodza- Tudja a rák! Ezüst fokozat

3.Juhász Lara Hanna-  Pancsolós  Arany fokozat

4. a  Felkészítő pedagógus: Bálint Lajosné

1. Varga Patrik – Szigorú szemüveg Bronz fokozat

2. Csala Angelika   –  Gipsz Jakab Bronz fokozat

3. Nagy Noémi –  Tesónap    Ezüst fokozat

4. Köteles Vivien –  Pancsolós  Bronz fokozat

6. Markovics Léna- Megismerni a tököt Bronz fokozat

7. Laduver Alexandra- Gombaszakértő Bronz fokozat

4. b Felkészítő pedagógus: Nagy Szilágyi Mária

1. Kancsó Ramóna-  Pancsolós    Arany fokozat

2. Csernák Attila- Gipsz Jakab Bronz fokozat

3. Bódi Petra – Tesónap Ezüst fokozat