ERZSÉBET NAPKÖZIS-TÁBOR

Az idei évben második alkalommal jelentkeztünk az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiírt Erzsébet Napközis-táborok megvalósítására.

A táboroztatás az alábbi időpontokban, 25 fő tanulónk részvételével valósult meg:

  1. 2021.06.21. – 2021.06.25.

A minőségi, élmény alapú, gyermekcsoportok számára elérhető táborok célja, hogy az Alapítvány szakmai koordinálásával megvalósuló, helyi napközi-táborokban részt vevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel gazdagodjanak. Kiemelt cél, hogy minden magyar gyermek – aki szeretne táborozni, és a szülők elengedik – eljuthasson a lakóhelyen vagy annak közelében megvalósuló Napközi Erzsébet-táborba az intézmények, a szülők és az Alapítvány együttműködésének köszönhetően.

Táboraink tematikái voltak:

  • önismeret, közösségépítés, kompetenciafejlesztés
  • sport, egészségtudatos életmód
  • környezettudatosság, természeti értékeink és környezetszépítés
  • művészeti nevelés, kézművesség, kulturális örökségeink, hagyományőrzés
  • kirándulás

Köszönet a táboroztató és koordináló kollégák áldozatos munkájáért!